Szerző Téma: Váradi Roma Café  (Megtekintve 829 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Vendég

  • Administrator
  • Streamload Guru
  • *****
  • Hozzászólások: 23913
Váradi Roma Café
« Dátum: November 15, 2007, 10:42:16 am »
Klikkelj ide: Regisztrálás vagy bejelentkezés.

A Váradi Roma Café

A Váradi testvérpáros már nagyon korán megtanulta, hogy leginkább egymásra számíthatnak. Még gyerekként kerültek állami gondozásba, ahol néhány évet töltöttek, amíg a családi viszonyaik nem rendeződtek. Persze már itt sem élhettek zene nélkül. Gyuszi volt a citera zenekar vezetője és Robi is sokat énekelt különböző ünnepségeken.

Amikor nekivágtak a világnak és elindultak Kanadába zenélni, még nem gondolták, hogy sem pénz, sem a siker nem tudja majd feledtetni velük a kínzó honvágyat. Unokatestvérük, Arthur ezalatt komolyzenei tanulmányaival volt elfoglalva, próbák és zongoraversenyek töltötték ki mindennapjait. Miután befejezte tanulmányait, a világ több országában is koncertezett. Épp Japánba hívták koncertturnéra, amikor úgy döntött, inkább hazaköltözik Magyarországra.

Klikkelj ide: Regisztrálás vagy bejelentkezés.

Botos Tibit biztosan nem kell bemutatnunk azoknak, akik a hazai jazzéletet nyomon követik, hiszen a szakma egyik legjobb gitárosa, több neves jazz formációnak volt tagja. A zenekar alakítás ötlete Arthur és Gyuszi fejében fogalmazódott meg először. Arthur, miután hazaérkezett Magyarországra felkereste unokatestvéreit, és saját örömökre kezdtek el közösen zenélni. Egyre több ötletük volt, hogy mit és hogyan szeretnének játszani, és kialakítottak a crossover zenei stíluson belül egy egyedi hangzásvilágot, amelyet Magyarországon, de talán a világon sem csinál más rajtuk kívül. Összekeverték a zenei stílusokat, a popzenét, a latin dallamvilágot, a híres magyar cigányzenét, a jazzt és a klasszikus zenét, amiből létrejött a Váradi Café sajátos stílusa, amely új színfolt a hazai zenei életben.

Klikkelj ide: Regisztrálás vagy bejelentkezés.

A zenekar nagy sikerrel lépett fel az ország minden pontján, de ekkor még remélni sem merték, hogy saját lemezük lesz. Ez a keverék olyan jól sikerült, hogy amikor egy szabadtéri fellépésen a BMG zenei főszerkesztője meghallotta a zenekart, a koncert után azonnal a színpad mögé ment, és megkérte a zenekar énekesét, hogy lemezszerződés ügyében keresse meg őt az irodájában.

Miközben a stúdiómunkák megkezdődtek, Arthur összefutott egy régi ismerősével, Botos Tibivel. A zenekar rövid egyeztetés után úgy határozott, felkérik Tibit, gitározzon a lemezükön, mint vendég zenész. A közös stúdiómunka és a jó hangulatban töltött kreatív munka Gyuszi, Arthur, Robi és Tibi kapcsolatát barátsággá fűzte, és végül úgy határoztak, a zenekar négytagúra bővül. Második lemezük, melynek címe: Szeress még 2004 év elején került a boltokba. Ez utóbbi lemezük is platinalemezes lett azóta,és kibővült az együttes a Váradi testvérek fiaival....Ifj Váradi Róberttel és Ifj.Váradi Gyulával.Az első lemezük pedig azóta dupla platinalemezes lett.

Forrás: a zenekar honlapja nyomán

Klikkelj ide: Regisztrálás vagy bejelentkezés.
« Utoljára szerkesztve: Szeptember 22, 2012, 10:24:56 am írta Ördög »

Nem elérhető Vendég

  • Administrator
  • Streamload Guru
  • *****
  • Hozzászólások: 23913
Re: VÁRADI ROMA CAFE
« Válasz #1 Dátum: November 15, 2007, 11:20:29 am »
Diszkográfia

2003   Járok-kelek a világban   BMG

2004  Szeress még!   BMG

2007  Isten hozott a családban   SonyBMG

2009 Eleget vártam rád

« Utoljára szerkesztve: Augusztus 09, 2009, 08:43:42 pm írta Szamóca »

Nem elérhető Vendég

  • Administrator
  • Streamload Guru
  • *****
  • Hozzászólások: 21011
    • Magyar Streamload Fórum
Váradi Roma Café - Járok kelek a világban (2003)
« Válasz #2 Dátum: Október 29, 2013, 10:58:20 am »
Váradi Roma Café - Járok kelek a világban (2003)

Klikkelj ide: Regisztrálás vagy bejelentkezés.
" alt="" border="0" onload="NcodeImageResizer.createOn(this);" class="bbc_img" />
Klikkelj ide: Regisztrálás vagy bejelentkezés.
" alt="" border="0" onload="NcodeImageResizer.createOn(this);" class="bbc_img" />

01 Váradi Roma Cafe - Hogy cigány vagy, ne tagadd
02-Váradi Roma Cafe - Ordog bujt a botomba adr
03-Váradi Roma Cafe-Nem faj erted mar a szivem
04-Váradi Roma Café Nemtörtént semmi
05-Váradi Roma Café - Szeretini Csak Egyet Lehet
06-Varadi Roma Cafe - Nem is tudom adr
07-Váradi Roma Cafe - Kinn kopog az eso adr
08-Váradi Roma Cafe - Elrohannék, messze mennék
09 - Váradi Roma Café-Bamboleo
10-Váradi Roma Cafe - Járok kelek a világban
11-Váradi Roma Cafe - Barhol jarsz
12-Váradi Roma Cafe - Ez lett a vesztunk-adr
13-Váradi Roma Cafe - Jaj, de sokat vetkeztem adr
14-Váradi Roma Cafe - Jovok megyek (egyveleg)
15-Váradi Roma Cafe - A csitari hegyek alatt adr
16-Váradi Roma Cafe - Cigany himnusz
17-Váradi Roma Cafe - Umbala umba

Kód:
Csak regisztrált felhasználók láthatják. Klikkelj ide: Regisztrálás vagy bejelentkezés.

Nem elérhető Vendég

  • Administrator
  • Streamload Guru
  • *****
  • Hozzászólások: 21011
    • Magyar Streamload Fórum
Váradi Roma Café - Szeress még (2004)
« Válasz #3 Dátum: Október 29, 2013, 11:00:42 am »
Váradi Roma Café - Szeress még (2004)

Klikkelj ide: Regisztrálás vagy bejelentkezés.
" alt="" border="0" onload="NcodeImageResizer.createOn(this);" class="bbc_img" />

1. Bemutatkozó
2. Szeress még!
3. Menj, mondd aztr, hogy vége
4. Elfeledlek szép lassan téged
5. Elhagytam a hazámat
6. Hiába menekülsz
7. Egy csillagos éjszaka
8. Őrült álmodozás
9. Egész éjjel
10. Te vagy az a nő
11. Maradj meg nekem (Duett ifj. Váradi Gyuszival)
12. Utazzunk el
13. Cigányhimnusz
14. Minden egyes éjszaka
a. Minden egyes éjszaka
b. Ha meglátlak én
c. Jó cigány, az vagyok
15. Zárószám

Kód:
Csak regisztrált felhasználók láthatják. Klikkelj ide: Regisztrálás vagy bejelentkezés.

Nem elérhető Vendég

  • Administrator
  • Streamload Guru
  • *****
  • Hozzászólások: 21011
    • Magyar Streamload Fórum
Váradi Roma Café - Isten hozott a családban (2006)
« Válasz #4 Dátum: Október 29, 2013, 11:09:02 am »
Váradi Roma Café - Isten hozott a családban (2006)

Klikkelj ide: Regisztrálás vagy bejelentkezés.
" alt="" border="0" onload="NcodeImageResizer.createOn(this);" class="bbc_img" />

Tracklista
1.  Lehetsz bárki [Váradi] - 04:05
2.  Jött egy csávó, kis cigánygyerek [Váradi/Váradi] - 02:43
3.  Pedig olyan szép volt [Váradi] - 04:47
4.  Lehozom én, hogyha kell [Váradi] - 03:43
5.  Umbala-umba [Egyveleg] - 07:50
6.  Szívem kulcsát [Váradi] - 04:01
7.  Jöjj hát, gyere siess [Váradi/Váradi] - 04:38
8.  Esik eső, mit se bánom én [Váradi/Váradi] - 04:02
9.  Itt voltál - 03:54
10.  Szükségem van rád [Berki/Váradi] - 03:52
11.  Szent ének [Berki/Váradi] - 04:36
12.  Szülinapodra [Váradi/Váradi] - 02:56

Kód:
Csak regisztrált felhasználók láthatják. Klikkelj ide: Regisztrálás vagy bejelentkezés.

Nem elérhető Vendég

  • Administrator
  • Streamload Guru
  • *****
  • Hozzászólások: 21011
    • Magyar Streamload Fórum
Váradi Roma Café - Eleget vártam rád (2009)
« Válasz #5 Dátum: Október 29, 2013, 12:01:43 pm »
Váradi Roma Café - Eleget vártam rád (2009)

Klikkelj ide: Regisztrálás vagy bejelentkezés.
" alt="" width="500" height="497" border="0" onload="NcodeImageResizer.createOn(this);" class="bbc_img" />

Tracklista
A két fiam
Az életemből elvitted...
Az én anyám
Boldog születésnapot
Csodálatos éjszakai Pest
Egy útkeresés
Eleget vártam rád...
Hütlen lett egy asszony
Kis gyermek...,Benned látom...,Nem szült...
Miért kell,hogy...

Kód:
Csak regisztrált felhasználók láthatják. Klikkelj ide: Regisztrálás vagy bejelentkezés.

Nem elérhető Vendég

  • Administrator
  • Streamload Guru
  • *****
  • Hozzászólások: 21011
    • Magyar Streamload Fórum
Váradi Roma Café - Kiadatlan (2009)
« Válasz #6 Dátum: Október 29, 2013, 12:03:41 pm »
Váradi Roma Café - Kiadatlan (2009)

Klikkelj ide: Regisztrálás vagy bejelentkezés.
" alt="" border="0" onload="NcodeImageResizer.createOn(this);" class="bbc_img" />

Artist...............: Váradi Roma Café
Album................: 2009 Kiadatlan
Source...............: CD
Year.................: 2009
Ripper...............: EAC (Secure mode) / LAME 3.92 & Asus CD-S520
Codec................: FhG
Version..............: MPEG 1 Layer III
Quality..............: CBR 192, (avg. bitrate: 192kbps)
Channels.............: Joint Stereo / 44100 hz
Ripped by............: MÁGUS on 2009.07.29.
Posted by............: MÁGUS on 2009.08.02.
News Server..........:
News Group(s)........: alt.binaries.pl.mp3
-------------------------------------------------------------------
Tracklisting
-------------------------------------------------------------------
1. 01.-Nem jön vissza (3:41)
2. 02.-Csak nézlek (4:36)
3. 03.-Mellék utcák (3:40)
4. 04.-Akarom hogy úgy legyen (3:31)
5. 05.-Elmúlik minden (Gyuszi & Zsanett) (3:48)
6. 06.-A sorsom én irányítom (4:32)
7. 07.-Mért féj a szívem (Váradi Zsanett) (6:16)
8. 08.-Ha rossz vagyok hozzád (hallgató) (1:44)
9. 09.-Egyedül ballagok (Váradi Zsanett) (2:39)
10. 10.-Volt-e más bolond (2:16)
11. 11.-Tiltott perc (3:47)
12. 12.-Cigány himnusz (2:53)

Playing Time.........: 43:30
Total Size...........: 59,74 MB

Kód:
Csak regisztrált felhasználók láthatják. Klikkelj ide: Regisztrálás vagy bejelentkezés.

Nem elérhető Vendég

  • Administrator
  • Streamload Guru
  • *****
  • Hozzászólások: 21011
    • Magyar Streamload Fórum
Váradi Roma Café – Ez van (2009)
« Válasz #7 Dátum: Október 29, 2013, 12:06:56 pm »
Váradi Roma Café – Ez van (2009)

Klikkelj ide: Regisztrálás vagy bejelentkezés.
" alt="" border="0" onload="NcodeImageResizer.createOn(this);" class="bbc_img" />

01. Váradi Roma Café – Ez van
02. Váradi Roma Café – Minden percben (Am I The Only One)
03. Váradi Roma Café – Csak inni, inni
04. Váradi Roma Café – Vágy
05. Váradi Roma Café – Igaz szerelem
06. Váradi Roma Café – Ö volt
07. Váradi Roma Café – Hiszem (Dicen)
08. Váradi Roma Café – Minden rendben van
09. Váradi Roma Café – Ha néha visszaüznek téged
10. Váradi Roma Café – Te meg én
11. Váradi Roma Café – Késö lesz már (Jaohoe (Reunion)
12. Váradi Roma Café – Zöld ablakos kicsi ház ,Alma a fa alatt , Csillagok, csillagok (medley)
13. Váradi Roma Café – A döntés a kezünkben van
14. Váradi Roma Café – Szomoru vasárnap
15. Váradi Roma Café – De rossz helyen kerestem a boldogságot
16. Váradi Roma Café – Ha az ember ugy érzi , Ne gondold azt, hogy minden cigány zsivány , Fekete a szölö szeme (medley)

Kód:
Csak regisztrált felhasználók láthatják. Klikkelj ide: Regisztrálás vagy bejelentkezés.

Nem elérhető Vendég

  • Administrator
  • Streamload Guru
  • *****
  • Hozzászólások: 21011
    • Magyar Streamload Fórum
Váradi Roma Cafe - Espresso (2008)
« Válasz #8 Dátum: Október 29, 2013, 12:09:25 pm »
Váradi Roma Cafe - Espresso (2008)

Klikkelj ide: Regisztrálás vagy bejelentkezés.
" alt="" border="0" onload="NcodeImageResizer.createOn(this);" class="bbc_img" />

01.Miért nem csináljuk ezt gyakraban
02.Mi a baj még nem tudom
03.álmatlanság gyötör
04.Nekem más nem kell
05.Az utunk széjelvált
06.Igy tovább nem mehet
07.Nyoma marad
08.Ne siesd el könyedén
09.Igérem nekem se kell sosem más
10.Oly könnyedén
11.Feled a tegnapot a mának éj
12.Kék a szeme
13.Solo portio
14.Meghallom e dalamot

Kód:
Csak regisztrált felhasználók láthatják. Klikkelj ide: Regisztrálás vagy bejelentkezés.

Nem elérhető Vendég

  • Administrator
  • Streamload Guru
  • *****
  • Hozzászólások: 21011
    • Magyar Streamload Fórum
Váradi együttes - Live
« Válasz #9 Dátum: Október 29, 2013, 12:12:24 pm »
Váradi együttes - Live

Klikkelj ide: Regisztrálás vagy bejelentkezés.
" alt="" border="0" onload="NcodeImageResizer.createOn(this);" class="bbc_img" />

01 - Váradi Roma Cafe - Elfoglak feledni,mast fogok szeretni.wma
02 - Bescart trió - Gyere velunk jo barat.mp3
03 - Váradi Gyuszi & Robi & Sanyi - Szeret vagy nem szeret.mp3
04 - Teltek - Mond mit tegyek.mp3
05 - Váradi Gyuszi - Nem faj erted mar a szivem.mp3
06 - Váradi Gyuszi - Ez a dal, az a dal.mp3
07 - Váradi Gyuszi - Nehéz a multat.mp3
08 - Váradi Gyuszi - Utolsó tánc.mp3
09 - Váradi Gyuszi - Miért kell.mp3
10 - Váradi Robi - Halkan, lopva jöttél.mp3

Kód:
Csak regisztrált felhasználók láthatják. Klikkelj ide: Regisztrálás vagy bejelentkezés.

Nem elérhető Vendég

  • Administrator
  • Streamload Guru
  • *****
  • Hozzászólások: 21011
    • Magyar Streamload Fórum
Váradi Roma Café - 2009/2.
« Válasz #10 Dátum: Október 29, 2013, 12:13:45 pm »
Váradi Roma Café - 2009/2.

Klikkelj ide: Regisztrálás vagy bejelentkezés.
" alt="" border="0" onload="NcodeImageResizer.createOn(this);" class="bbc_img" />

Mûfaj: pop/roma
Album címe: Második lemez, ki nem adott dalok!!!
Megjelenés éve: 2009
Bitráta: 192kbps

Track List:
01.-Véget ért.mp3
02.-Akarom hogy úgy legyen.mp3.mp3
03.-Látom már.mp3
04.-Nem félek többé.mp3
05.-Jól vagyok.mp3
06.-Csak nézlek.mp3
07.-Vége lett (Zsanett).mp3
08.-Zöld ablakos kicsi ház.mp3
09.-Nem jön vissza.mp3
10.-Rám talált.mp3
11.-Vasárnap (hallgató).mp3
12.-Oda attad magad (hallgató).mp3

Kód:
Csak regisztrált felhasználók láthatják. Klikkelj ide: Regisztrálás vagy bejelentkezés.

Nem elérhető Vendég

  • Administrator
  • Streamload Guru
  • *****
  • Hozzászólások: 21011
    • Magyar Streamload Fórum
Váradi Roma Café (2010)
« Válasz #11 Dátum: Október 29, 2013, 12:15:19 pm »

 A126 jaro22146